Oldal kiválasztása

Ezt a cikksorozatot, jó néhány évvel ezelőtt írtam meg, a régi blogomon. Ez képezte az alapját később, a nyomtatásban is megjelent önéletrajzi írásomnak (KINVA KÖNYV), gondoltam igazán ide illik, ennek a személyes blognak az oldalaira. Azt mondják a gyermekkor első néhány évében szerzett tapasztalatok egy egész életre meghatározóak lehetnek egy ember életében. azt hiszem így volt ez velem is.

A festőszer illata

Kisgyerekként 3 képességemre voltam nagyon büszke. Az egyik a megfigyelőkészségem, ez már akkor is nagyon jó volt. A másik a memóriám, én mindig mindenre emlékeztem. Édesanyám ha valamit nem talált a házkörül akkor mindig engem kérdezett, én pedig azt játszottam, hogy nagy látványosan, határozottan megindultam a kérdéses tárgy irányába és pillanatok alatt elővarázsoltam neki. Ez mindig sikerült. Ilyenkor mindig megdicsért és azt mondta milyen jó a memóriám Én pedig büszkeségtől dagadó mellel sepertem be ezeket a dicséreteket. Ezeket a sikereket a megfigyelőkészségem és a memóriám tette lehetővé.

De a szaglásom volt a 3. ilyen dolog. Akár merre mentem az utcán mindig kiszagoltam, ha valahol főztek valamit és az volt a kedvenc passzióm, hogy megpróbáltam kitalálni, mit főznek éppen. De egyszer egy pöfeteg gombát kb. 500 méterről kiszagoltam egy erdei túra alkalmával, és az illat után menve meg is találtam azt. Majd később mikor 20 éves koromban kidobóemberként dolgoztam egy diszkóban akkor is így szagoltam, ki ha valaki füves cigit szívott, amit nem toleráltunk, így az ilyen alakokat eltávolítottuk. Szóval világéletemben jóban voltam az illatokkal, szeretem őket, szeretem analizálni, őket. szeretek rájuk emlékezni is.

Fontos momentum volt életemben kettő egymástól jól elkülöníthető, és jól beazonosítható illat megismerése és megszeretése. Ez a két illat pedig a lenolaj és a terpentin illata volt.

A lenolaj illatát egészen korán, 4 éves koromban fedeztem fel. Lajos bácsi a szomszédunk üveget tett be nálunk egy szobai ajtókeretbe. Ée én persze kíváncsian ott sertepertéltem körülötte. Egyszer csak előkerült a gitt. Ez a varázslatos dolog lenyűgözött. Kaptam belőle egy darabot, amit naphosszat élvezettel gyúrogattam, formázgattam a kezemben, miközben az illatát ezt a csodálatos illatot szagolgattam aminek a karakterét a benne lévő lenolaj határozta meg.

Később, mikor először vettem a kezembe olajfestéket, Saáry Zoli bácsi irányítása alatt örömmel fedeztem fel újra ezt az illatot, amely már 4 évesen rabul ejtett.

Ahogy cseperedtem időről időre újra találkoztam a lenolaj illatával, melyhez később betársult a terpentin is. Ezek az alkalmak általában olyankor következtek be, ha éppen üvegeztek nálunk illetve amikor a házunkat festették. Gyermekkoromban  konyhát, fürdőszobát, spájzot, és a házunkat kívülről, általában mindig meszelték. A mészben pedig mindig volt lenolaj, aminek illatát a frissen festett szobák napokig őrizték.

Aztán arra is rájöttem, hogy az ablak és ajtó festékeknek is csodálatos illatuk van. Akkoriban a legtöbbször még a mázolóanyagok is olajfestékek voltak, ami nagyban hasonlít a festészetben használt olajfestékhez hiszen ezek a mázolóanyagok is lenolajból, pigmentből és valamilyen ásványi töltőanyagból pl. krétából (kalcium-karbonát) álltak. Csak kezek hígabbak voltak és nyilván ipari minőségűek. De az illatuk csodálatos lenolaj illat volt.

Megfigyeltem, hogy a festők a sűrű olajfestéket mázolás előtt kicsit felhígították. A hígító használatának ilyenkor két szerepe volt. Egyrészt a festék hígítása a könnyebb kenhetőség végett, másrészt a száradási sebesség gyorsítása amiben a hígító segített. Ez a hígító pedig akkoriban a legtöbbször hagyományosan a terpentin volt.

Hamar rájöttem, hogy ez is egy csodálatos illat, hiszen melyik gyerek ne szeretné a fenyőfa gyantáját kézbe venni, megfogdosni, megszagolgatni. Ez a terpentin hígító pedig ehhez az illathoz állt közel, ezt már akkor megfigyeltem. Persze, hiszen abból párolják le, ahogyan ma már ezt tudom.

Szóval ez a két illat egészen korán, gyermekkoromban rabul ejtett és azóta is a legkedvesebb illatoknak számít az életemben. Az, hogy a festészet áthatja életemet, lehetővé teszi, hogy ezek közt a számomra kedves illatok közt élhessek. A gyermekkor kedves illatai visszaköszönnek a műterem illatában, ahol miközben festek, játszom a színekkel, ismét egy kicsit gyermeknek érezhetem magamat.



Megjelent a KINVA könyv!

Az Így Lettem KINVA – Művésszé válásom rögös útja… c. könyv már megrendelhető!

Ismerd meg Te is életem történetét és eddigi pályafutásom hiteles leiratát!

További részletek a könyvről, a lenti gombra kattintva olvashatsz!

Az Amatőr Természetbúvár

Ebben a fejezetben a gyermekéveim egyéb meghatározó történéseit írom le, melyek olyanná formáltak, amilyen vagyok. Vajon mitől lesz valaki „Művészlélek”? Genetika? Neveltetés? Vagy élmények sorozata? Igazából nem tudom a választ e kérdésre, én csak a saját történetemet tudom megosztani.

Mivel nagyon érdeklődő gyerek voltam, rengeteg hobbim akadt folyamatosan a rajzolás mellett. Az olvasás volt az egyik ilyen tevékenység, amely persze végig kíséri egész életemet. Világéletemben faltam a könyveket. Első olvasmányom Rónaszegi Miklós: Sánta bölény c. ifjúsági indián regénye volt, melyet 2. osztályos koromban kaptam születésnapomra, az osztályomtól. Akkoriban még szokás volt ez, hogy az osztálypénzből könyvekkel ajándékoztuk meg egymást. A Sánta bölény lenyűgözött és megfertőzött. Örökre belém oltotta az olvasás igényét. Azóta olvasok.

Amellett, hogy faltam a könyveket, rengeteg dologgal foglalkoztam. Sokáig pl. erdész, vagy vadász szerettem volna lenni, ez Fekete István és más vadászírók regényeinek hatása miatt volt így. Meg persze a mai napig meglévő természetszeretetem miatt. Imádtam túrázni, a természetet járni. Gerard Durrell tv sorozata, és ifjúsági regényeinek hatására én is Amatőr Természetbúvár lettem. Összeállítottam egy dobozt, amelyben mindenféle olyan eszköz szerepelt, amire gyermekfejjel úgy gondoltam, hogy egy amatőr természetbúvárnak szüksége lehet. Volt abban nagyító, csipesz, olló, svájci bicska, szike, horgászzsinór, és még kit tudja mi minden, amit hasznosnak találtam. Nagybátyám segítségével beszereztem egy igazi vadásztávcsövet is, és akadt egy hobbi mikroszkóp is számomra. Ezzel a kelléktárral, és velem egyívású druszámmal, Krisztián barátommal közösen természet búvárkodtunk.

Legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor egy macskától elkobzott, élettelen egeret boncoltunk és megnyúztuk azt. Semmilyen perverz örömöt nem leltünk e tevékenységben, csupán az Amatőr Természetbúvár Kézikönyv szerint jártunk el, és persze az általunk Tudományosnak nevezett gyermeki kíváncsiság hajtott bennünket. Végül az egérbőrt lesóztuk, és kitettük a napra száradni a bőrcserzés kezdő lépései szerint. Tervünk alapján kikészítettük volna. De a sors, valószínűleg az általunk korábban kirabolt macska képében keresztül húzta a számításunkat, mert a cica a zsákmányát, azaz amit hagytunk belőle visszaszerezte.

Később fogtunk gyíkot hurokkal, amit damilból készítettünk és a gyík ürege előtt belógatva lestük a zsákmányt. A művelet sikerült, a gyíkot a csapdával foglyul ejtettük, majd néhány gyíkharapás beszerzése és egy alapos vizsgálat után szabadon engedtük.

Később tagja lettem a Magyar Madártani Egyesületnek, hála Schmidt Egon madarakról írott könyveinek. Több alkalommal voltam madarakat gyűrűzni. Addigra rájöttem mégsem akarok vadász lenni, mert nem szeretnék állatokat ölni ha nem muszáj.

De emellett horgásztam, cselgáncsoztam, majd karatéztam, később pedig kung-fuztam, majd 20-as éveimben újra karatéztam és 2003-2004 években országos bajnok illetve 2004-ben Európa Kupa Győztes lettem két arany éremmel, két versenyszámban is. De gyermekfejjel még különleges elit alakulatos, kommandós is akartam lenni. Ezért választottam a kötelező sorkatonai szolgálat idejére azt, hogy ejtőernyős katona legyek, és az is lettem. Szóval minden érdekelt, mindent kipróbáltam, így nőttem hát fel.

Festeni és rajzolni gyermekkorom óta szerettem. Az iskolában rajzszakkörös voltam, egyik emlékezetes kiállított rajzom az Auróra cirkálót ábrázolta. Valacsay Andrásné irányította ezidő tájt a fejlődésemet a rajz területén. Máig nem felejtem el, hogy egyszer azt magyarázta nekem, hogy próbáljak meg a színekben eltérni a valóságtól. Fessek lila lovakat, vagy vörös fákat stb. Ezt akkor gyermek fejjel még nem értettem miért mondta. Ma már persze a modern művészeti ágak ismeretében értem, bár a mai napig nem festek lila lovakat és vörös fákat.

Emlékezetes akcióm volt, talán 4. osztályos lehettem és volt egy egészséggel kapcsolatos tv kampány sorozat a Makk Marci. Ekkor én fantasztikus Makk Marci figurákat rajzoltam, majd kivágtam és filctollal vagy ami színező anyagom, eszközöm volt kiszíneztem őket. A fél iskola a csodájára járt és mindenki arra kért csináljak neki is, én pedig elkezdtem sorozatban gyártani a Makk Marci figurákat. Honoráriumot nem kaptam érte, csak a Fecske őrs, amibe kisdobosként tartoztam tüntetett emiatt ki. Végül elfogyott minden színező anyagom és nem tudtam többet színezni egy ideig. Hát igen, drága dolog a festészet, szerencsés esetben meg kell finanszírozza önmagát, hogy a festőnek mindig legyen mivel festeni. Szerencsére addigra alábbhagyott az érdeklődés is Makk Marci iránt, így nem kerültem kellemetlen helyzetbe elvállalt, de le nem szállított megrendelések miatt.

Felsős koromban pedig kommandós témájú képregényeket készítettem, ezek már egészen jók voltak, Többnyire egy kigyúrt Schwarczenegger klón volt a főhősöm, aki egy terepszínű kommandós mellényben szét lőtt egy dzsungelben mindent ami a szeme elé került. De voltak párbeszédes részek is benne, és teljesen képregényformája lett. Ez szintén nagyon népszerű volt, de ezeket már csak kölcsönbe adtam, mert nagyon hosszadalmas volt elkészíteni. Sajnos valaki végül elfelejtette visszaadni őket.

Átlagos munkás család első gyermekeként láttam meg a napvilágot, később még 3 öcsém érkezett mellém, gyarapítva családunkat. Ahogyan a fentiekből kiderült, romantikus gyermekéveimet a kóros olvasási láz, és a saját álomvilágomban való létezés töltötte ki. Rengeteg dolog iránt érdeklődtem, mely dolgok a legritkább esetben voltak összhangban az iskolában tanított tárgyakkal. Így a kedvenc tárgyaimat, irodalom, biológia, történelem, földrajz és rajz tantárgyakat kivéve, inkább csak amolyan közepes tanulónak számítottam. Ez persze nem ejtett különösebben kétségbe, tekintve, hogy már akkor sem igazán értettem egyet, a társadalom által megkövetelt, uniformizált ember eszméjével. Így hát nem csoda, hogy a gyerek közösségekben is én voltam a csodabogár, akit sohasem az érdekelt mint a közösség többi tagját. Voltak ebből kifolyólag nehézségeim, de ahogy a mondás tartja “Ami nem öl meg az erősít” és hát valóban, engem tényleg megerősített.

Mint említettem, felmenőim munkás emberek, akik a „jó szakmunkásra mindig szükség lesz” elvben hittek. Ami a szocialista rendszerbe született, és ott felnövő emberek számára egy ésszerű gondolatnak tűnhetett akkoriban. Amikor a pályaválasztás idejéhez érkeztem, akkor a nagy “Mi leszek ha nagy leszek” kérdésre túl sok válaszom volt egyszerre, így kissé bizonytalan voltam. Szüleim a saját élettapasztalatuk alapján azt mondták, szépen rajzolok és festek, legyen hát szobafestő a szakmám. 🙂 Így hát a kreatív művész lelkületemmel, szobafestőnek tanultam tovább. Hála szüleim bölcsességének.

A mai napig nem bánom a szülők döntését, ahogyan életemnek egyetlen mozzanatán sem változtatnék utólag. Mert ez az élet minden jó és rossz történésével együtt tett azzá, aki ma vagyok, és aki szeretek lenni!

Ráadásul sokan nem tudják, de a szobafestő szakma és a festőművész szak, a korábban csak „Festőmesterként” emlegetett szakmának a kettéágazásából született. Így a szakmai és anyagismerete részben azonos a két szakmának. Csak míg a festőművészek a művészeti szemléletmód alakításának irányába mentek el, addig a szobafestők a polgári otthon dekorálás iránti növekvő igények felé hajlottak. Aztán később persze a Festőművészet egyre inkább egy intellektuális és magasabb szintű műveltséget követelő tevékenység lett, míg a szobafestő szak az átlagműveltség irányába tendált, és intellektuális irányból a gyakorlati irányba haladt.

Szóval iparos legény lettem magam is, és a rajz meg a festészet mint hobbi volt csak jelen életemben. Bár a szakmai tanulmányaim ebben is sokat segítettek. Hiszen megismertem a festékek alapanyagait, felépítését, logikáját, és azokat a technológiákat amelyekkel a táblakép festők is dolgoznak. Vagy éppen a templomi secco festés, és restaurálás, és a díszítő festés módszereit is.

Na meg persze a színkeverést, és a színtant is alaposan meg tudtam ismerni a tanulóéveim alatt. Ezek az alapok nagyon jól jöttek akkor, mikor végre megtaláltam mesteremet Saáry Zoltánt, akitől az első igazi leckéket kaptam festészetből. De a mai napig tudok ezekre az ismeretekre alapozni.

A következő részben a Zoli bácsival való találkozásom történetét írom le.


Szerző:

Nagy Krisztián – KINVA

festőművész, oktató, blogger, író

A Művész Marketing Blog és az Online Festőművész Magazin blogok szerzője, továbbá a KINVA ART AKADÉMIA online festőtanfolyamok alapítója és mestere.


Sok munkám van ennek a cikknek a megírásábanha neked is tetszett a bejegyzés örülnék, ha itt alul a hozzászólások között megírnád a gondolataidat!




1 hozzászólás a(z) “KINVA – Fejezetek egy festő életéből 1. – A festőszer illata” bejegyzéshez

  1. szyzsu avatar

    Olvasmányos, izgalmas, nagyon őszinte írás. Humorral teli életszemlélet, élet- és ember szeretet jellemzi. Nem lehet „letenni”, a következő fejezetet is olvasni kell.

Hozzászólás írása