Ahogyan a korábbi blogbejegyzéseimben már mondtam, rengeteg macera akad egy ilyen könyv kiadás körül, a borító tervek készítése szabályos kálváriává fajult. Ebben a cikkben leírom, hogyan is alakult ki a könyv borító végső megjelenése. Tanulságos folyamat volt. FRISSÍTÉS! Ez egy régebbi blogbejegyzés, a könyv azóta már készen van és megvásárolható itt a weboldalon!
A KINVA könyv borító evolúciója
Szóval egy egészen komoly evolúciós folyamaton ment keresztül a könyvborító. Hónapok óta nézegettem a házi könyvtáramban a könyvek borítóját, aztán egyébként sem tudok elmenni úgy egy könyvesbolt előtt, hogy ne menjek be egy kicsit körülnézni, de most még aktívabb vagyok és kifejezetten a borítókat értékelem, azért, hogy megpróbáljak ötleteket meríteni.
Aztán kedvenc online kiszerkesztő alkalmazásomban, a Canva.com-on, elkészítettem néhány változatot az általam elképzelt borítókra, hát nem lettek túl jók, de nem is az volt a célom vele, hogy ezek legyenek a borítók, hanem csupán kiindulási alapnak gondoltam.
Ezeket elküldtem a grafikusnak aki ebből látta, milyen irányba indulhat el.
![](https://kinvafestmeny.hu/wp-content/uploads/2021/06/mockup-of-a-paperback-book-placed-on-a-wooden-table-33655-2-225x300.jpg)
Megjelent a KINVA könyv!
Az Így Lettem KINVA – Művésszé válásom rögös útja… c. könyv már megrendelhető!
Ismerd meg Te is életem történetét és eddigi pályafutásom hiteles leiratát!
További részletek a könyvről, a lenti gombra kattintva olvashatsz!
Szóval előbb nézzük az én szerény kis könyv borító terveimet.
![kinva könyv borító terv 2](https://kinvafestmeny.hu/wp-content/uploads/2023/06/kinva-konyv-nagy-krisztian-festomuvesz-6-642x1024.jpg)
![kinva könyv borító terv 1](https://kinvafestmeny.hu/wp-content/uploads/2023/06/kinva-konyv-nagy-krisztian-festomuvesz-5-642x1024.jpg)
![kinva könyv borító terv 3](https://kinvafestmeny.hu/wp-content/uploads/2023/06/kinva-konyv-nagy-krisztian-festomuvesz-7-642x1024.jpg)
![kinva könyv borító terv 4](https://kinvafestmeny.hu/wp-content/uploads/2023/06/kinva-konyv-nagy-krisztian-festomuvesz-8-642x1024.jpg)
Hát mint látható nem túl profi munka, hiába, ehhez én nem értek, de nem is kell értenem hozzá, hiszen erre való a grafikus szakember. Mint látható kétféle koncepció mentén indultam el, egyik gondolatom az volt, hogy az arcképem legyen a borítón, a másik pedig az ,hogy valami festészetre utaló kép.
Szóval egy gyors tervezés után ezeket produkáltam, ezt küldtem aztán el a grafikusnak, aki mint lentebb láthatjuk, nagyon helyesen, végül kidobta a kukába az egészet amit eddig csináltam.
Aztán a Grafikus megmutatta, hogy miért ő a grafikus, miért ő a szakember!
Ezt kaptam tőle:
A grafikus által készített könyvborító tervek
1.-es számú KINVA könyv borító terv:
![KINVA könyv borító 1-es számú terv](https://kinvafestmeny.hu/wp-content/uploads/2023/06/kinva-konyv-nagy-krisztian-festomuvesz-10-1024x768.jpg)
2.-es számú KINVA könyv borító terv:
![KINVA könyv borító 2-es számú terv](https://kinvafestmeny.hu/wp-content/uploads/2023/06/kinva-konyv-nagy-krisztian-festomuvesz-9-1640-×-924-px-2400-×-1800-px-1024x768.jpg)
Mint látható, igencsak profi munkát végzett a grafikus a könyvborítókkal, de ez még korántsem jelentette azt, hogy készen lennénk.
Ezen a ponton megkérdeztem a blogom olvasóit, és a festőtanfolyamaim tanítványait, arról, hogy nekik mi a véleményük, melyik terv tetszik jobban?
Ehhez segítségképpen készítettem néhány un. „Mockup” képet, melyek illusztrálják, hogy milyen lesz a valóságban a könyv.
![KINVA könyv borító terv mockup 1](https://kinvafestmeny.hu/wp-content/uploads/2023/06/kinva-konyv-nagy-krisztian-festomuvesz-11.jpg)
![KINVA könyv borító terv mockup 2](https://kinvafestmeny.hu/wp-content/uploads/2023/06/kinva-konyv-nagy-krisztian-festomuvesz-12.jpg)
![KINVA könyv borító terv mockup 3](https://kinvafestmeny.hu/wp-content/uploads/2023/06/kinva-konyv-nagy-krisztian-festomuvesz-13.jpg)
Szóval szavazásra bocsátottam a kérdést, bevallom nekem a titkos favorit a 2-es számú terv volt, de elhatároztam, hogy hallgatni fogok az olvasókra. Szóval kíváncsian vártam a szavazás végeredményét.
Hááát…
Ami azt illeti a szavazás lejártával sem kerültem beljebb! 😀
Végül az alábbi üzenetet voltam kénytelen küldeni az olvasóknak:
„Több mind 200 szavazat érkezett a könyvborító tervekre. Köszönöm nektek ezt a sok figyelmet!
A grafikus által beküldött két változat nagyon megosztó volt, minimális különbséggel, közel azonos szavazatot kapott mindkettő.
Elolvastam a javaslataitokat is melyeket írtatok és arra gondoltam, ezek alapján csinálok egy saját változatot. Ezen a címet, alcímet is módosítottam szintén a Ti észrevételeitek alapján.
Úgyhogy most meg versenyeztethetjük az én új borítómat a grafikus két borítójával.
Kíváncsi vagyok mit szóltok ehhez!?”
Ezután megmutattam az ő véleményeik alapján, általam készített újabb, saját tervet!
![Saját Borító tervem a KINVA könyvhöz](https://kinvafestmeny.hu/wp-content/uploads/2023/06/kinva-konyv-nagy-krisztian-festomuvesz-15-1024x768.jpg)
A könyv hátoldalán látható “Lorem Ipsum”… szövegre is sokan rákérdeztek, hogy ennek mi a magyarázata?
A lorem ipsum (röviden: lipsum) Latint utánzó összefüggő szöveg, amelyet a nyomdászatban és az informatikában a tipográfia és az elrendezés bemutatására használnak. Nagyszerűsége abban rejlik, hogy a generált szövegben található betűk és betűközök kombinációjában láthatók a legszebben a betűtípusok fontosabb jellemzői, mint például a vastagság és a minta. A szöveget Cicero
De finibus bonorum et malorum („A legfőbb jóról és rosszról”) című műve néhány bekezdésének véletlenszerűen összevágott szavaiból alakították ki. Ebből következően nincs értelmes jelentése, sokszor még maguknak a szavaknak sem (az elitnek és az ullamcónak például). Az eredeti bekezdés így kezdődik: Neque porro quisquam est qui dolorem ipsum quia dolor sit amet, consectetur, adipisci velit („Senki sem szereti a fájdalmat önmagáért, vagy törekedik hozzájutni és részesedni benne csak azért, mert az fájdalom…”) Látható, hogy a lipsum helyenként értelmes szavakat vág ketté, máskor egyesíti egymás után következő szavak szótagjait, illetve hosszabb kihagyások után értelmes mondatrészeket illeszt be.
Az 1500-as években egy máig ismeretlen nyomdász latin vakszöveget csinált a különböző nyomdai elrendezések bemutatására. A szöveg eltorzított latin volt, amit azért alkalmazott, mert az ember önkéntelenül elkezdi olvasni a számára értelmes szöveget – így nem tudva elvonatkoztatni attól és az elrendezésre koncentrálni.
Az újabb szavazás során ilyen hozzászólások keletkeztek:
„Szuper lett az új, saját tervezésű borítód! Kép, szöveg, elrendezés, minden klappol. Ez a legjobb.”
„Nahááát a tiéd a nyerő– nekem biztosan. A terveztetett 1-ről azt gondoltam, hogy egyáltalán nem tükrözi a te színes világodat. A 2. pedig engem egy rosszul sikerült vértől csöpögő filmplakátra emlékeztetett. Szóval én a te verziódra szavazok.”
„A Te terved tetszik legjobban. Bár színesebb, mégis szerényebb. Hihetetlen tudással bírsz, mégsem tetszett a szövege a grafikusnak…. Nem úgy ismertelek meg, hogy más baberjairal törsz.”
„Kedves Krisztián!A színek varázsa és az ember aki a könyvet alkotta lenyűgöző!A borítóképet azonnal a szívembe zártam mert ez vagy te! Nagyon tetszik és azt gondolom hogy ez lesz a méltó hozzá.A választásom nem is lehet kérdés! Gratulálok!! és izgatottan várom hogy az otthonomban olvashasam.🌞🥰”
Ezzel végül el is dőlt a kérdés, a könyv borító sorsát illetően.
Végül az általam készített tervet dolgozta át a grafikus, és ez lett a könyv borítója. Bár Te most pár perc alatt elolvastad ezt az összefoglalót, de a valóságban ez egy 3 hetes aktív procedúra volt.
![](https://kinvafestmeny.hu/wp-content/uploads/2022/09/Verzio-2-261x300.jpeg)
Sok munkám van ennek a cikknek a megírásában, ha neked is tetszett a bejegyzés örülnék, ha itt alul a hozzászólások között megírnád a gondolataidat!
Blog téma cimkék
KINVA kinva könyv könyv könyv írás Portré Személyes dolgok Önarckép Önéletrajz
Hozzászólás írása