Nagy Krisztián:

Így lettem KINVA

Művésszé válásom rögös útja

Egy könyv, mely rólam szól, melyben életutamat mesélem el neked, minden jó és roszz történésével együtt. Hogy nőttem fel, lettem művész, oktató és mi volt életem legsötétebb titka. Minent leírtam a monográfiában.

Miről szól a könyvem?

A könyv rólam szól. Arról, hogyan nőttem fel, mi mindenen mentem keresztül életemben és hogyan találtam meg a festészet útját, hogyan váltam magam is alkotóvá és oktatóvá.

Szó esik benne, életem legdicsőbb és legsötétebb pillanatairól, kudarcaimról és sikereiről egyaránt.

Írok magánéletemről, hivatásomról, mesteremről és más fontos személyekről akik életemben részt vesznek, részt vettek.

Úgy közelíts ehez az íráshoz, hogyha kinyitod, akkor ezzel együtt nyitott könyvként nem mást, mint az egész életemet tárod ki, melybe most Te is bepillantást nyerhetsz!

kinva konyv kivonat by kinvaart on Scribd

Olvass bele a könyvembe!

A könyvem 24 fejezetéből a mellékelt 12 fejezetből ragadtam ki hoszabb-rövidebb bekezdéseket, részleteket, melyeket most azonnal el is olvashatsz.

 

Akik már olvasták

Néhányan, akik a kezdetektől velem vannak, előolvasóként már olvashatták a könyvem, nyers kéziratát.

Most itt az ő véleményeiket olvashatod el.

Krisztián első könyvét olvasom, és nem tudom letenni.

Életének mérföldköveiről ír. Nincsenek benne eget rengető események – többségünk életéhez hasonlóan, egyszer fent, egyszer lent – mégis izgalmas. A véletlen, sokszor negatív irányú fordulatok, váratlan találkozások, hogyan avatkoznak be sorsunk alakulásába, amelyek végül valami nagyon kedvező irányba viszik további életünket. Persze a gyermekkor meghatározó, a korai élmények kitörölhetetlenek, örökké velünk maradnak.

Természetesen a fő téma a festészet, a hozzá vezető, véletlennek tűnő út, amelybe több a vargabetű, mégis minden szál ide irányul.
2011-ben ismerkedtem meg Krisztiánnal, azóta vagyok a tanítványa, festőtáborainak résztvevője. Mindent tőle tanultam, amit az olajfestészetről tudok és a festés az én életemnek is része lett, ezt csak neki köszönhetem.

Ajánlom a könyvet mindenkinek, nem csak festőknek, életbölcsességeit mindannyian hasznosíthatjuk

- Jávor Rita

Ahogy olvasom Krisztián sorait, a történet az Ő hangján szólal meg számomra. Így lesznek ezzel mindazok, akiknek személyesen vagy az online térben, volt szerencséjük vele együtt alkotni festeni.

Feltárul előttünk az a kalandos út, amelyen KINVA jár, ahogy festő mesterré majd oktatóvá és festőművésszé válik. Az úton haladva megjelennek, rosszakarók, titkok, balfogások, vicces történetek, lesújtó kudarc, fényes siker, a család, a bölcs mesterek, segítők, kitartó barátok. Egy kicsit beleláthatunk az ember lelkébe küzdelmeibe. Szeretem ahogy KINVA a festő mesterségről, a művészetről, az anyagokról színekről ír. Alkotói filozófiája, ahogy ő maga megfogalmazza a tiszteletre épül. Az egyén, a mesterség, a hagyományok, a minőség és a tudás előtt tisztelegve, minden saját tapasztalatát önzetlenül átadja a tanítványoknak. Az olvasó bepillantást nyerhet, a hétköznapi élet realitását, valamint a művészi munka, a megélhetés, a fejlődés kérdésköreit vizsgáló alkotó világába.

Szeretettel ajánlom ezt a könyvet azok számára, akik szeretnék közelebbről is megismerni KINVA személyes útját, legyen inspiráció azok számára, akik maguk is szívesen lépnének a művészet útjára.

 

- Lövei Éva

grafikus, webmester

Lenyűgözve olvastam Krisztián könyvét és elképedtem azon, hogy a sors csinált belőle festőművészt.  A gyermekkorától többször átélt kudarcai őt nem a mélybe taszították, mint oly sok – sok embert, hanem felemelték, mert akarta. Kibontakozott a magában rejlő tehetsége.

Festőiskolát keresve az fogott meg, hogy nem ragadt le egy irányzat, vagy művész követésével, hanem kialakította saját arculatát. Szerzett és hatalmas tudását önzetlenül, alázattal a részletekbe menőkig átadja tanítványainak.

Ez a könyv bárki előtt példaértékű történetet tár fel a nehézségekből felálló és Isten adta képességét kibontakoztató emberről.

- Váczy Károly - LoyArk

Elolvastam a könyvedet, gratulálok. Lebilincselő az életutad, a kitartásod és az a tudásszomjad, ami idáig repített. A tudás, amit megszereztél, (és még a vége nem látható)!

Hálát adok a sorsnak (na meg Gyulának hiszen ő talált Téged és ajándékozta nekem) hogy megismerhettelek benneteket. (mert ugye Andi sem maradhat ki)

Én is az első tanítványaid egyike voltam, és én is nagyon izgultam, hogy képes leszek e valamit alkotni. Előszőr festettem olajjal, ami a Te biztatásod nélkül nem sikerült volna. Mindig készen állsz, hogy minden kérdésre, kérésre azonnal reagálj.

Imádtam az egy-egy napos kiscsoportos alkotásokat, a családias hangulatot (ami megint Andi érdeme is)

A nyári táborok kiemelkedően jól sikerültek, soha nem volt unalmas, mindig tudtál újat mutatni, szerintem mindenki fantasztikus élménnyel, és sok új alkotással tért haza.

Nagyon szeretem az online oktatásaidat is, fantasztikus és páratlan. Nem találtam hozzá hasonló tudásanyaggal és sok-sok video leckékkel rendelkező anyagot. Mindig megtalálod a módját, hogy a kevésbé tehetős diákjaid is hozzá tudjanak jutni a tananyagokhoz.

Nagyon nagy empátiával és türelemmel oktatod a diákjaidat.

Én azt ajánlom minden teljesen kezdő, festeni vágyó festőjelöltnek, hogy nálad kezdjen el tanulni, mert egy olyan hozzáállású oktatóra van szüksége, mint Te vagy. Amikor az ember elkeseredik mert nem úgy sikerül az a festmény ahogy szerinte kellene, Te mindig tudtad azt a bűvös szót, amivel tovább lendítetted és a vége sikerélményben teljesedett ki. Nem mindegy, hogy ki indítja útjára az ember fiát a festészet rögös útján.

- Molnár Ildikó

Rendelés

Már kapható!

A könyv most bevezető áron kapható a készlet erejéig!

A könyv bevezető ára, most 6000,- Ft helyett, csak  3495,- Ft + postaköltség.

(postaköltség 995,- Ft/csomag)

A könyvet a megrendelést és a pénz befizetésének beérkezése után, kb.  2-3 munkanap múlva veheted kézbe!

A könyvet a DPD futárszolgálattal küldjük ki részedre!

A Könyv ára: 5950,- Ft helyett, most csak

3495,- Ft

+ 995,- Ft szállítási díj

Szállítás a fizetés beérkezését követő 2-3 munkanapon belül történik!

A kiszállítást szerződéses partnerünk, a DPD Futár végzi!

 

Fizetési lehetőségek: Vásárlási folyamat közben választhatsz bankkártyás, banki átutalás vagy postai pénzesutalvánnyal való fizetési módok között! Utánvéttel nem szállítunk!

 

Díjfizetés módja:  

A termék díja bankkártyával (Stripe), vagy paypalel fizethető. Továbbá banki átutalással, vagy postai pénzesutalvánnyal is lehetőség van fizetni

 

Garancia  

A vásárlásodra érvényes a KINVA ART GARANCIA! Ennek lényege, hogy a vásárolt könyv kézhezvételét követő 14 napon belül, bármikor indoklás nélkül elálhatsz a vásárlástól és kérheted a vételár visszatérítését, melynek a 100 %-át, azonnal, kérdés nélkül vissza is térítünk, a kiállított számlát pedig sztornozzuk!

A visszatérítés egyetlen feltétele, a vásárolt könyv önköltségi áron, sértetlen állapotban való visszajuttatása részemre!

 

 

b

Szerződési feltételek

Ismerd meg az artakademia.hu szerződési feltételeit ide kattintva (új ablakban nyílik)

 

 

Fizetés Stripe-pal

A Stripe az egyik legnagyobb nemzetközi kártyaelfogadó rendszer. MasterCard és Visa kártyákkal fizethetsz. Nem navigál el az oldalról, csak a bankkártyaszámodat, lejárati dátumot és a CVC kódot kell beírni.

 

0 hozzászólás

Hozzászólás írása