Oldal kiválasztása

Ezt a cikksorozatot, jó néhány évvel ezelőtt írtam meg, a régi blogomon. Ez képezte az alapját később, a nyomtatásban is megjelent önéletrajzi írásomnak (KINVA KÖNYV), gondoltam igazán ide illik, ennek a személyes blognak az oldalaira. Azt mondják a gyermekkor első néhány évében szerzett tapasztalatok egy egész életre meghatározóak lehetnek egy ember életében. azt hiszem így volt ez velem is.

Az előző fejezetben arról írtam, hogyan ismerkedtem meg mesteremmel Saáry Zoltánnal, és hogyan kezdtem el a festészettel komolyabban is foglalkozni. Ebben a fejezetben arról az időszakról írok amikor vállalkozóként próbáltam érvényesülni, és a festészetre csak mint hobbira tekintettem. Közben komoly sikereket értem el a sportolás terén is.

Hogyan lettem vállalkozó?

A múltkori bejegyzés ott ért véget, hogy az Alföldi lovas fogadóban, a mesteremmel történt első találkozásomat követően tulajdonképpen közel 3 hónapon keresztül a festészet gyakorlása töltötte kis a hétköznapjaimat. Ez egy szép időszak volt életemben. Hiszen talán akkor először csapott meg a szabadság szele, ami egy felnőtt számára oly ritkán adódik az életben. Ténylegesen gondtalanul éltem ott a lovas tanyán, és csak azzal kellett foglalkoznom amit szerettem. Rajzoltam, festettem és lovagoltam. Bár a tanyai élet helyhez kötöttsége, és ingerszegény környezete, hosszú távon kezdett nyomasztóvá válni, a szabadság kárpótolt ezekért az áldozatokért.

Aztán eljött az a bizonyos nap, február 28. Ekkor jött értem Laja barátom, hogy visszavigyen Szekszárdra, és az álomvilágból visszatérjek a civilizációba. Közben megtörtént az ezredforduló, így már a 21. századba érkeztem haza. Érkezésem után első dolgom volt, hogy rendbe tegyem az albérletem körüli teendőket. Majd buzgón nekiálltam legfőbb célom felszervezésének, a tervezett vállalkozás elindításának. Sietnem kellett, mert már meg is volt az első megrendelésem. Judit, a Magony Tanya üzletvezetője, megrendelte a lovas fogadó teljes körű tisztasági festőmunkáit kívűl belül. Ez egy komoly épületkomplexum volt, így nem kis munkának ígérkezett, és szép kis nyereséggel kecsegtetett. Már csak néhány alkalmazottat kellett szereznem az elinduláshoz, illetve még némi felszerelést. Találtam egy jó festékboltost is, aki kedvezményt ajánlott az anyagokra, ha kizárólag nála vásárolok. Az ismeretségi körömből pedig össze tudtam állítani egy csapatot is. Minden készen állt hát arra, hogy elinduljunk. Mindeközben egy nőnapi discoban megismerkedtem 2. menyasszonyommal is. Így az életem hirtelen egyenesbe került. Új kapcsolat, új biznisz és új hobbi. Tele voltam lelkesedéssel és célokkal. Az új évezred nagyon jól indult.

A Lovas fogadó kifestése remekül sikerült, majd egyből kaptam további munkákat is, Ugyanis Laja édesanyja Rozika néni, ingatlan közvetítéssel foglalkozott, és gyakorlatilag nyár végéig ellátott munkával. Így egyben tudtam tartani az új brigádomat is. Eközben persze elkezdődtek a saját munkák, és saját ügyfelek megszerzése, beindult hát a szekér. Főleg lépcsőházban kiragasztott hirdetésekkel operáltam akkoriban, meglehetős sikerrel.

Mindeközben a festészet természetesen csak mint hobbi maradt számomra, és az elkövetkező évek így teltek a vállalkozásom menedzselésével.

Az üzlet közben szépen felvirágzott, hamarosan egy Kft-t is létrehoztam és lett egy üzlettársam is. Ez mondjuk igen rövid életű volt, tekintve hogy nem bizonyult becsületesnek az új társ. Így abból a cégből ki is léptem és egy saját társaságot hoztam létre.

Karate sikerek

Ekkoriban történt az is, hogy Laja barátommal aki mint látjátok ebben az időben igen meghatározó személy volt életemben, elkezdtünk karatézni. A harcművészetek egész gyermek, és tinédzserkoromat végig kísérték, így nem eset nehezemre újra elkezdeni, hamar belerázódtam ismét. Záborszki Zoltán 5 danos karate mester személyében egy fantasztikus mestert találtam magamnak. Ezekben az években rengeteget fejlődtem a karate területén, ekkor kezdtem versenyezni is. Igazság szerint a versenyzés igen távol áll tőlem, de itt a szakosztály ezt megkövetelte, és én sem lóghattam ki a sorból. Így kezdtem versenyezni, ami igen sikeres 3 évet jelentett számomra. Évente több regionális verseny indultam. Többnyire dobogós helyezéseim voltak, legtöbbször persze arany éremmel zártam a versenyeket. 2003 és 2004 években a kategóriámban országos bajnok voltam, és 2004-ben az Európa Kupát is megnyertem, mindjárt kettőt is két versenyszámban. Kata (formagyakorlat) és kumite (küzdelem) kategóriában is.



Megjelent a KINVA könyv!

Az Így Lettem KINVA – Művésszé válásom rögös útja… c. könyv már megrendelhető!

Ismerd meg Te is életem történetét és eddigi pályafutásom hiteles leiratát!

További részletek a könyvről, a lenti gombra kattintva olvashatsz!

Szóval tartalmas és sikeres évek voltak ezek, és közben rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. A festészet ezidő tájt szerényen meghúzódott a háttérben, és csak alkalmanként, ha kis időm akadt, akkor tudtam vele foglalkozni. A stresszes vállalkozói lét mellett, olykor üdítő kikapcsolódásnak tűnt. De akkor még nem tudott erőseb teret nyerni életemben. Azért festegettem, és többször találkoztam Zoli bácsival is. Ilyenkor egy rövid időszakra fellelkesültem, pár hétig többet festettem. Zoli bácsi közelsége nagyon inspiratív volt. A vele való találkozások, időről időre ébren tartották a festészetet az életemben. A legtöbbet telente alkottam, amikor több időm volt. Ugyanis a tél, mindig lazább volt a munka szempontjából. Hiszen télen kevés a megrendelés akad az építőiparban.

Tehát lassacskán fejlődtem a festészetben is, de az igazi áttörés még váratott magára.

A 2004-es év a bajnokságok megnyerésén kívül, újabb változásokat hozott. Engem is elért a 2000-es évekre jellemző körbetartozások romboló hatása, amely az akkori építőipart jellemezte. Mivel én voltam a világ legelnézőbb főnöke, és egyben a legnaivabb vállalkozója, így ebből a kombinációból a kudarc tökéletes képletét tudtam felállítani. Persze rengeteg stresszel fűszerezve. Ámde érdekes módon különösebb erőfeszítések nélkül. Hát igen. A bukás nagyon könnyű csak kissé fájdalmas. De tudod, ami nem öl meg az erősít.

A 2004-es Békéscsabai O.B. győztesei, a szekszárdi csapat. Középen mesterünk Záborszki Zoltán, én a bal szélen állok.

Ma úgy gondolom, hogy a Siker és a Kudarc az a két legjobb dolog a világon, ami az emberrel megeshet.

Az időközben megnőtt vállalkozásom létszámát, úgy tudtam évről évre megtartani, hogy télen amikor alig voltak lakossági megrendelések, elvállaltam alvállalkozóként nagyobb építkezéseken kivitelező munkákat. Így nem kellett télre megválnom az emberektől, és biztosítani tudtam a vállalkozás folytonosságát.

Ekkor pedig beleszaladtam egy hatalmas bukásba.

Az egyik fővállalkozó, rengeteg pénzzel adósom maradt. A teljes megtakarításom ráment, hogy az alkalmazottak bérét ki tudjam fizetni, és gyakorlatilag megszűnt a likviditásom. Közben a helyzetet súlyosította, hogy az alkalmazottaim krémje, egy szebb jövő ígéretében Írországba emigrált. Egymást bujtották fel erre az Írországi munkavállalásra. A legjobb munkásaim voltak, így nagyon megnehezítette a további működést a hiányuk, és persze a tőke hiánya.

Így hát megindultam a lejtőn vállalkozás ügyileg. Ezeket a hátrányokat, egyszerűen nem tudtam időben áthidalni.

Közben 2. menyasszonyommal is szakítottam. Megint október volt, és én megint egyedül voltam. A változások szelét egyre erőteljesebben kezdtem érezni. Csak még azt nem tudtam akkor milyen irányba fúj. Akkor és ott, mindenesetre a jövőt elég borúsnak képzeltem, bár még nem láttam belőle semmit. Hiszen a jövőnek már csak ilyen undok a természete. Nem nagyon szereti megmutatni magát előre.

Ekkoriban ismerkedtem meg jelenlegi feleségemmel Andreával, aki azóta is kitartó társ mellettem. Így mondhatni életem legnagyobb sikerét 2005-ben könyvelhettem el. Amikor sok férfitársam bánatára, elnyertem választottam kezét, és feleségül vehettem azt a nőt, aki azóta is a feleségem. Akinek a támogatása nélkül, a későbbi sikereim biztosan nem következtek volna be. Hiszen ahogyan a mondás is tartja, “minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő is” (persze többnyire a sikertelenek mögött is ott áll egy .)  🙂

Tehát gyakorlatilag ahogyan feleségem szokta viccesen mondani, én lettem a „Gyűrűk ura”. Hiszen akár merre ment a lakásban mikor megismerkedtünk, mindenhol egy levetett jegygyűrűt lelt, és ő volt a 3. nő akinek az újára gyűrűt húztam. Talán most már elmondhatom, hogy többet ilyent nem kell tegyek.

Andival (a továbbiakban Bercike) tehát hat hónapos ismeretség után, 2005 április 16.-án összeházasodtunk. Ezzel együtt mindjárt családfővé léptem elő, hiszen Bercikének volt már 3 gyermeke. akikről ezután nekem kellet gondoskodnom. Ez volt a második legjobb dolog az életemben, minden nehézsége ellenére, hiszen egyszerre csak apa lettem. A gyermekeimre sosem mint nevelt gyerekekre tekintettem, hanem mindig mind a gyerekeim gondolok rájuk. A biológiai apaság kérdése így nem annyira foglalkoztatott, hiszen a mai világban 3 gyermek felnevelése is éppen elég küzdelemre ad lehetőséget. Így végül közös gyermekünk nem született.

Az esküvőnk emlékezetes pillanat vol. Az esküvő egy ember életében, már önmagában is az egyik legszebb pillanat. De nálunk volt más is ami emlékezetessé tette.

Ugyanis a boldogító igen kimondása közben, a jobb szememre megvakultam.

Ismerősök szoktak ebből viccet csinálni, de valójában ez sem nem isteni előjel, sem nem átok volt. Egyszerűen egy edzésen beszerzett szemsérülés (véletlenül egészen közelről „belenéztem” egy ütésbe) 🙂 miatt elindult egy észrevétlen folyamat a szememben, ami szerencsétlen módon az esküvőn teljesedett ki.

Leszakadt a retinám. Így nászút helyett szemműtét, majd az azt követő lábadozás töltötte ki a következő időszakot életemben. Ennek következtében búcsút inthettem a karaténak is. Viszont több időm lett festeni.

Így 2005 és 2006 években már többet foglalkoztam a festészettel. Telente egész sok időt töltöttem kedvenc hobbimmal, sok alkotásom született ebben az időszakban. Ekkor már felfedeztem az internetet is, mint támogató eszközt. Rengeteg információt szereztem külföldi weboldalakról, fórumokról, és blogokról, a festészettel kapcsolatosan.

Közben a vállalkozásom helyzetén nem sokat javított a szemműtét, és az utána következő lábadozási időszak sem. Konkrétan nem javított semmit, de legalább jó sokat rontott rajta. A folyamat vége az lett, hogy 2006-ban becsődöltem.

Hogyan váltam főállású festővé?

Szándékosan használom ezt a kifejezést, hogy főállású festő. Ennek több oka is van, akik jobban ismernek ők pontosan tudják milyen nézeteket vallok ezen a területen. Elöljáróban csak annyit, hogy Magyarországon hivatalosan azt tekintik festőművésznek, aki elvégezte a Képzőművészeti Egyetemet. Én pedig ugye nem végeztem azt el, tehát nem használhatom önkényesen ezt a titulust. 

Az persze már más kérdés, hogy saját jogomon talán kiérdemeltem, hogy egyesek mégis festőművésznek tartanak.

Mivel nekem a festészet már nem csak hobbi, hanem a megélhetésemet is jelenti, így hobbi alkotónak sem lehet engem nevezni. Szokták a diploma nélküli festőkre az „Amatőr alkotó” kifejezést is használni. Nos az amatőr szó egy Angol kifejezés magyarosításából ereded. Amatőr az az angol nyelvterületben, aki csak hobbiból és nem életvitelszerűen, megélhetésért csinál valamit. Aki viszont főállásban, életvitelszerűen, működik egy adott területen, és a bevételei, a megélhetése is ettől függ, őt a „Professzionális” jelzővel illetik, azaz ő a profi. Tehát én Amatőr alkotó sem lehetek.

Viszont a szakmám szerint festő vagyok. Ezt a titulust pedig büszkén viselhetem is. Ráadásul az általam oly nagyra tartott Régi idők mesterei sem művészek voltak, akkor még nem használták ezt a jelzőt. Egyszerűen csak festőnek, festőmesternek hívták a festészettel foglalkozókat. Tehát úgy gondolom én magam is Festő vagyok. Ez a az egyszerű szó, önmagában is egy olyan nemes és gyönyörű hivatást jelöl, ami nem igényel további megkülönböztetéseket.

A modern konceptuális művészet, és az ő definíciójuk a művészetre pedig igen távol áll attól amit én gondolok, és amit én képviselek. Majd talán egy későbbi bejegyzésben kifejtem ezt is bővebben.

Tehát ezzel a kis bevezetővel folytatnám, életutam következő nagy állomásának bemutatását.

2006-ban a vállalkozásom romokban hevert. Legjobb alkalmazottaim külföldre költöztek, a pénzem is elfogyott, sokáig a munkából is kiestem a szemműtétem miatt. Ezekkel a paraméterekkel komolyabb munkákat nem tudtam elvállalni. Csak amolyan kisebb volumenű lakossági megrendelésekre jutott lehetőségem. Azonban mindezt egy Kft.-vel csinálni nem szerencsés, hiszen egy ilyen társaság működtetése drágább mint egy egyszerű vállalkozásé. Szóval egy csapdában vergődtem és nem igazán tudtam kimozdulni belőle. Ez főleg azért volt így, mert makacsul ragaszkodtam a cég megmentéséhez, ahelyett, hogy veszni hagytam volna és tiszta lappal, egyszerű vállalkozóként folytattam volna.  Végül persze bukott a cég és vele én is.

Megint ősz volt, megint közeledett a tél, és én megint egy fordulóponthoz értem. Úgy látszik az én életemben mindig az év 2. felében kezdődnek a nagy változások. Így volt ez most is. A dolgomat most az tovább nehezítette, hogy közben lett egy családom is. Már nem csak magamért feleltem, hanem 3 gyerekért és a nőért akit választottam. Ez a felelőség, mázsás teherként nyomta a vállamat, miközben a kilátásaim nagyon rosszak voltak. Valahogy átevickéltem az őszön, eközben felszámoltuk a  szekszárdi albérletemet és hazatértünk Várdombra ahol feleségemnek volt egy családi háza, itt élünk azóta a mai napig is. Aztán beköszöntött a tél. Még kettő szobafestő munkám volt vissza, ezeket már alkalmazott nélkül egyedül végeztem. Az egyik december első napjain befejeződött és akkor tudtam meg, hogy csak januárban tudnak kifizetni, mert túlvállalták magukat. Ez a pofon karácsony előtt pont nem hiányzott. Szerencsére közben volt még egy komplett lakásfestés amit karácsonyig be tudtam fejezni, így az ünnepeket megfinanszírozottnak láttam.

Mindeközben otthon előkerültek régebbi festményeim, feleségem Bercike, pedig éppen akkor is a lakásdekorálásban volt benne (nála ez egyébként egy véget nem érő folyamat). Miközben válogatott festményeim között, elhatározta kiteszi őket a falra. Addig nekem ez nem volt szokásom. Ebbe a festményeimmel ékesített enteriőrbe toppant be egyik ismerősünk Hédike. Persze azonnal a lakás átrendezését kellett megtekinteni, ezekben a dolgokban a nők valahogy mindig közös nevezőre kerülnek, meglátta persze a falakon logó festményeimet is.

Akkor pedig megpillantotta a Pecás c. alkotásomat.

Ez nagyon megtetszett neki. Egy vízparti tájkép volt, egy egyszerű staffage figurával. A képen látható ember éppen pecázott. Innen volt a kép címe is. Hédike azt mondta a képen látható alak, dettó úgy néz ki mint a férje, aki maga is nagy pecás volt. Megkérdezte eladó e a kép. Közeli ismerős volt és nem is adtam még el előtte képet, nem is gondoltam erre a lehetőségre addig. Így nem is tudtam mit mondjak erre a kérdésre. Végül azt mondtam barátilag 5000,- Ft-ért odaadom neki. Gondoltam az fedezi a képkeret árát. Így ajándékoztam is meg nem is. Az üzlet megköttetett, megígértem hogy lelakkozom, és pár nap múlva ha már száradt kiviszem hozzájuk. Így is lett.

Ez volt életem első festmény eladása.

5000,- Ft nem sok pénz ez, de az eset akkor nagyon felvillanyozott. A történtek lélektani vonatkozásai számomra ugyan is sokkal komolyabbak voltak, mint ami első hallásra kitűnik belőle. Nem tudom ugyanis szavakba önteni azt az érzést, hogy valakinek pénzt ért az én alkotásom. Ez az esemény olyan inspirálóan hatott rám, hogy még azon a napon ismét ecsetet, festéket ragadtam és nyomban festeni kezdtem. Éppen nem volt otthon szinte semmim a festéshez. Voltak kötőanyagot tartalmazó szobafestéshez való Trilakk Aquacolor márkájú színező pasztáim, a gyerekektől csentem iskolai vízfestő ecseteket, és beltéri falfestékkel lealapoztam néhány kisebb gipszkarton tábla darabot, ezekkel festettem. Majd a garázsban tárolt régi bútorok hátlapjaiból nyertem farost lemezt is, és egy LIDL áruházi akcióban néhány ezer forintért vásároltam némi akrilfestéket és ecseteket pár nap múlva, és azokkal folytattam a festést.

Ezt a tevékenységet munka után és hétvégeken folytattam. Közben festettem a szekszárdi lakásokat. A Hédi féle eset után nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy valahogyan ebből pénzt kellene csinálnom. Pontosan tudtam, hogy a régi szobafestő mesterek télen mindig képkeret restaurálással, (a régi képkeretek gipszmintáit öntötték újra és így pótolták a hiányzó részeket, majd újra aranyozták a kereteket) sőt néhányan festmények festésével ütötték el az időt, így próbálva a szezonon kívül is valami hasznot hajtani. Arra gondolta, nekem is ezt kéne tegyem, télen ha nincs munka festek képeket melyeket eladok és ebből lesz pénzem a nehéz időszakban is.

Persze ezt könnyebb volt kigondolni mint megvalósítani. Bementem egy Szekszárdi galériába, de ott kerek perec megmondták, helybéliekkel nem foglalkoznak, mert a vevők megkerülik őket. Akkor végül is kétségbeesésemben, még az utcán is árultam, illetve a Várdombi iskola aulájában is hirdettem festményvásárt.

Mondhatom nem sok sikerrel.

Viszont eddigre már teljesen napi rutinná vált a festés, úgyhogy az új évet is egy kép megfestésével köszöntöttem. Ez egy nagyon fontos pillanat volt életemben. 2006-2007 szilvesztere ugyanis elválasztotta az előző életemet attól az új élettől amit azóta is élek.

Az említett lakást karácsonyig befejeztem, és én azóta a festészetből élek. Hogy hogyan azt a következő fejezetekből tudjátok meg. Ha bővebben is szeretnéd megismerni életutamat, akkor az önéletrajzi könyvemet is elolvashatod, ide kattintva szerezheted be!


Szerző:

Nagy Krisztián – KINVA

festőművész, oktató, blogger, író

A Művész Marketing Blog és az Online Festőművész Magazin blogok szerzője, továbbá a KINVA ART AKADÉMIA online festőtanfolyamok alapítója és mestere.


Sok munkám van ennek a cikknek a megírásábanha neked is tetszett a bejegyzés örülnék, ha itt alul a hozzászólások között megírnád a gondolataidat!




0 hozzászólás a(z) “KINVA – Fejezetek egy festő életéből 3. – Vállalkozás és Sport” bejegyzéshez

Hozzászólás írása