Ezt a cikksorozatot, jó néhány évvel ezelőtt írtam meg, a régi blogomon. Ez képezte az alapját később, a nyomtatásban is megjelent önéletrajzi írásomnak (KINVA KÖNYV), gondoltam igazán ide illik, ennek a személyes blognak az oldalaira. Azt mondják a gyermekkor első néhány évében szerzett tapasztalatok egy egész életre meghatározóak lehetnek egy ember életében. azt hiszem így volt ez velem is. Előző bejegyzésben amit itt olvashatsz a kezdetekről írtam, elmondtam, hogy ismertem meg a lenolaj és a terpentin illatát. Mostani bejegyzésemben a Mesteremmel való találkozásról írok
A Magony tanya
maiban pedig kiderül, hogyan kezdtem el a festészettel foglalkozni. Huszas éveim elején találkoztam Saáry Zoltánnal, első mesteremmel. Ő volt aki a festészet útján elindított. A történet igen érdekes, és egy olyan találkozást ír le, ami végső irányt adott életemnek.
1999 októbere, a napfogyatkozás éve volt. Ez az év nagy változásokat jelentett életemben. Az egyik legfontosabb az volt, hogy néhány hónappal előtte szakadt meg egy kapcsolatom ami akkor még sokat jelentett nekem. Mi tagadás igen össze voltam törve lelkileg, a szakítás minden keservét hordoztam magammal még hónapok múlva is. A menyasszonyom volt a lány, akivel együtt éltünk egy szekszárdi albérletben. Aztán valami elromlott, és végül külön mentünk. Illetve ő ment, én pedig maradtam egyedül az albérletben.
Közben az akkori munkahelyem is megszűnt, így mondhatni fenekestől felfordult az egész életem. A nyár végére arra az elhatározásra jutottam, hogy csinálok egy építőipari vállalkozást, amelyben főleg festő munkákat fogok végezni. Így vállalkozóként a magam ura lehetek. Ennek a kezdő lépéseit meg is tettem, de jött a tél, ami nem kedvező egy építőipari vállalkozás beindításához, hiszen kevesen festettnek télen.
Mentőövként jött Laja barátom ajánlata. Egy Német ismerősének a tulajdonában volt egy Kecskemét és Fülöpháza közötti Lovas fogadó. Laját megkérték, hogy szerezzen egy embert, aki amolyan házpásztorként a szezonon kívüli téli időszakot ott töltené, hogy legyen ott mindíg egy ember aki vigyáz az értékekre. Engem javasolt barátom. Így végül, néhány Shakespeare kötet és Szabó Lőrinc összes verse társaságában leutaztam a „Magony Tanya” nevű fogadóba, október végén. Valahogy akkori lelkiállapotomhoz, ezt az irodalmi támogatást igényeltem éppen.
A feladat egyszerű volt. Napközben ha van személyzet akkor oda megyek ahová akarok, de hétvégén és éjszaka legyek mindíg ott. Komoly fizetést, szállást és teljes ellátást ígértek, így elfogadtam az ajánlatot. Az egyesség szerint Február 28-ig ott fogok lakni, és gyakorlatilag ki sem fogok mozdulni onnan, esetleg néha beugrom Kecskemétre ezt-azt beszerezni. A teljes ellátás és a szállás éppen kapóra jött, hiszen így megspóroltam a közben fenntartott szekszárdi albérlet rezsi költségeit. Mire visszaérek indul a szezon az építőiparban, és belevághatok a vállalkozásba. Ez volt a terv, és így is lett. De közben azért történt egy, két dolog.
A tanya életritmusába gyorsan belerázódtam. Voltak lovak, lovászok, pincér nők, szakács és üzletvezető. Ők csak napközben voltak ott, éjszakára egyedül maradtam. Mivel a nyáron nagy idegenforgalmat bonyolító tanya téli időszakban nem üzemelt, így a személyzet részéről csak amolyan fenntartó és a következő szezonra felkészülő tevékenység folyt, meglehetősen lassú iramban.
A napjaimat a lovaglás és a lovak körüli munka megismerése töltötte ki. Mindennap kilovagoltunk a pusztába, és megtanultam szőrén megülni a lovat, amit nagyon szerettem. Nekem kényelmesebb volt mint nyeregben ülni. Az első próbálkozások persze csak vegyes sikert hoztak. Volt olyan nap, amikor 3 x is leestem a lóról, szerencsére akkor már hó volt és viszonylag puhára érkeztem.
Aztán egy nap vendégek érkeztek, Laja barátom jött és a társaságában volt egy ötvenes éveiben járó szemüveges kis emberke, aki kézfogásnál így mutatkozott be: – Szervusz! Saáry Zoltán vagyok, én vagyok az időseb így rögtön fel is ajánlom, hogy tegeződjünk.
Ebédnél aztán kiderült, hogy Zoli bácsi azért érkezett, hogy 3 hétig itt legyen, amolyan alkotói feltöltődésre, merthogy ő festőművész. Ez nagyon érdekes volt, és hamarosan a művészetekre terelődött a szó. Megmutattam a verseimet melyeket a tanyára érkezésem óta írtam, megvitattuk min kéne változtatnom. Majd Laja másnap hazautazott, hogy majd csak 3 hét múlva jöjön vissza ismét, Zoli bácsiért, hogy hazavigye őt Kaposvári otthonába.
Így hát ketten maradtunk az öreg és én. Huszonéves fiatalként ittam minden szavát, ő pedig örült, hogy hálás hallgatósága akadt. Nem fukarkodott hát a történetekkel, elmesélte életének érdekesebb mozzanatait, persze újra és újra a festészetnél lyukadtunk ki. Mesélt a saját tanulóéveiről, a művésztelepekről ahol járt, pl. kétszer is volt Nagybányán, a sok-sok inspirációról, terveiről és úgy általában az életéről.
De ami miatt ide érkezett, az az Alföld volt. Zoli bácsi ugyanis alföldi festő volt. Alkalmanként festett virágcsendéleteket, aktokat és szürreális képei is voltak. De legtöbb festményének témáit az Alföld szolgáltatta. Kies pusztaság, lovak, ökrök, tanyák, szénásszekér voltak a leggyakoribb motívumai. De ugyanígy előfordult a paraszti élet hétköznapjainak ábrázolása is alkotásai között. Az alábbi két festmény szépen jellemzi festői zsenialitását, melyet az egyszerűség és valami csodálatos foltszerű munkamódszer jellemez, ami a jellegzetes faktúrájával olyan egyedivé tette őt a szememben, a pályatársai között.
Megjelent a KINVA könyv!
Az Így Lettem KINVA – Művésszé válásom rögös útja… c. könyv már megrendelhető!
Ismerd meg Te is életem történetét és eddigi pályafutásom hiteles leiratát!
További részletek a könyvről, a lenti gombra kattintva olvashatsz!
Találkozás a mesterrel
Zoli bácsi tehát azért érkezett, hogy ihletet merítve az Alföldi pusztából, tanyavilágból, alkosson egy pár képet, és festett is jó néhány festményt ez idő alatt. Az ő mércéjével mérve sokat festett, hiszen évente talán 10-20 alkotása született normális esetben. De a Magony Tanyán több kép is elkészült, melyekről sajnos nincsenek fotóim, csak ez a fent bemutatott lovas kép, amely nagyon jellemző volt rá.
Én pedig figyeltem őt munka közben, és kérdésekkel bombáztam. De nem is a festés volt az igazi látványosság, bár kétségtelenül nagy hatást gyakorolt rám az is. A zseniális az volt, ahogyan neki készült. Vázlatokat rajzolgatott, szénnel, ceruzával és azokat alakította, variálta, mielőtt nekiállt volna egy képnek. Rengeteget tervezett. Közben mindent megmutatott, elmagyarázott nekem.
Farost lemezekre dolgozott, amit Walkyd falfestékkel alapozott le előtte 2-3 rétegben. Majd mindenféle színeket nyomott a palettájára, amelyek ránézésre elég szedett-vedett tubusokból érkeztek. Ma már persze tudom, ez így normális. Egy rendes festő holmija, a kívülálló számára egy nagy összevisszaság lehet. Palettája elég visszafogott volt, és gyakran az határozta meg, milyen színek álltak éppen rendelkezésére. Tekintve, hogy Zoli bácsi nem volt jómódú, gyakran még festékre sem jutott neki.
Főleg Pannoncolor festékekkel dolgozott, színei közt volt Porosz kék, ultramarin kék és jég kék. Ezen kívül Permanent sárga, okker sárga, permanent vörös, krapplak, fehér és fekete. Kedvenc színe a Van Dyck barna volt. Néha valamilyen zöld, főleg zöld föld és króm-oxid zöld is akadt a palettára. Nagyjából ezekből a színekből dolgozott rendszeresen. Festőszernek lenolajat és terpentint használt. Ha volt dammar lakkja, akkor abból is tett bele kicsit.
Ez a fenti pár sor egy mai fejjel történő szakszerű összefoglalása volt annak amit ott és akkor láttam. De Úristen! Mennyivel más volt ezt ott akkor élőben megélni. Mindez tengernyi csodaként hatott számomra. Annyi szóbeli és vizuális információ ért ez alatt a 3 hét alatt, hogy szinte beleszédültem. Az a sok egzotikus festéknév, amelyek egy részét a szakmámból már ismertem, de akkor mégis újdonságként hatottak. Ott van például az a Van Dyck barna. Milyen fantasztikus név ez egy színnek. Nem ám egyszerűen csak sötétbarna, nem mert az lehet bármilyen. Itt viszont már csak a festék nevéből is látszik, hogy nagy dolog készül. Hiszen nem akármilyen színek vannak itt, hanem pl. Van Dyck barna. Egyenesen a régmúlt idők nagymesteréről elnevezve. Ilyen és ehhez hasonló élmények értek folyamatosan ebben az időszakban.
A másik ami egy csoda volt számomra a lenolaj és terpentin illata. Mindkettőt alaposan megismertem addigra a szakmámból kifolyólag is. Dolgoztam is velük, de ez itt teljesen más volt. Ez nem holmi kerítésfestésre való standolit olajfesték volt. Ez itt tubusból, palettára kinyomott művészfesték, és mennyivel tisztább, finomabb volt az illata mint az ipari megfelelőjéé. Amelyekkel előtte dolgom volt. olyan tiszta és finom illata volt, mint annak a bizonyos üveges gittnek, amit gyermekkoromban először a kezembe vettem.
Aztán a másik a terpentin volt, ami szintén egy addig ismeretlen minőséget jelentett számomra. Ez nem az a szúrós szagú háztartási terpentin volt amit addig ismertem és szerettem is, hanem ez igazi „Művész terpentin” volt. Az illata pedig olyan tiszta min a fenyőfából frissen, ragadósan kicsöpögő, mézszerű gyantás balzsamé. Csodálatos időszak volt ez.
Aztán persze festhettem is. Zoli bácsi kopottas, elhasznált sörteecseteit kezembe véve, a jó öreg irányítása alatt festettem tanyát, tájképet, lovakat is. Ezen kívül rengeteget rajzoltam, megmutatta az épület ábrázolások türkjeit, tanította a perspektívát és a kompozíció alapjait. Meg még egy csomó mindent ami eszébe jutott, vagy amire rákérdeztem. Így telt ez a 3 hét, önfeledt alkotó lázban, amely akkor és ott örökre megpecsételte sorsomat.
Majd jött a búcsú ideje. Elrohant a 3 hét és megérkezett Laja, hogy hazavigye mesteremet. Egyúttal a fizetésemet is kézbe kaptam. Mivel a 4 hónapos remeteségem alatt teljes ellátást kaptam, így nem igen volt mire elkölteni a pénzemet. Emlékeszem fájt a szívem egy új mobiltelefonra, akkor jelent meg az új Alcatel telefon, amely fele akkora volt mint az előző telefonom. Nagyon szerettem volna megvenni, de én kuporgattam a pénzemet, arra gyűjtöttem, hogy amikor majd Márciusban indulok a vállalkozással,akkor legyen elegendő kezdőtőkém. Egy dologra mégis kivettem némi pénzt a kasszámból, mert ez az új szenvedély csak nem hagyott nyugodni.
Néhány napja csak, hogy Zoli bácsi hazautazott és én addig egész nap lovakat és tanyákat rajzolgattam, de aztán végül rászántam magam arra, hogy hozzányúlok ahhoz a félretett pénzhez, és egy részén festéket veszek.
Beutaztam hát Kecskemétre, ahol újra megnéztem egy Westel bolt kirakatában az új Alcatel telefont, majd egy sóhajjal továbbsétáltam az utcán, hogy felkutassam a Kecskeméti művészellátót. Nem volt nehéz megtalálnom, hiszen a sorkatonai szolgálatomat előtte Kecskeméten töltöttem, így jól ismertem a várost. Aztán hamarosan ott álltam az üzlet előtt, melynek kirakatában egy csomó ismerős és még több ismeretlen eszköz és anyag látszott, néhány szép tájkép és utcakép társaságában. Ez egy decemberi napon volt, délután talán 16.00. óra felé járhatott az idő, mert már egészen sötét volt. A kirakat ki volt világítva, és a barátságtalan zimankós téli estén, hívogatóan hatott volna bármilyen kivilágított kirakatú bolt, de engem nem kellet hívni, hiszen éppen akkor és ott, célba is értem. Rövid kirakatnézés után tehát beléptem életemben először egy művészellátóba, és lenyűgözve próbálta a szemem befogadni azt a rengeteg csodát amit ott találtam.
Pár percig csak nézelődtem. Megnéztem a különböző festőállványokat, kézbe vettem néhány tubus különböző márkájú festéket, próbáltam kitalálni mi lehet köztük a különbség, mitől drágább egyik szín, egyik festék mint a másik!? Ujjaim végig futottak a tárolókba kötegével beállított ecsetek selymes szőrén, majd végre felszabadult az eladó aki addig éppen kiszolgált és a segítségemre sietett. Egy Középkorú férfi volt, magas, erőteljes testalkatú és nagyon segítőkész. Ezeket a látszólag jelentéktelen részleteket csak azért írom le ilyen alaposan, mert ez tényleg így történt. Ezek a pillanatok akkora hatással voltak életemre, hogy a mai napig élesen az emlékezetemben őrzöm minden egyes mozzanatát. Ezt az érzést szeretném valahogy átadni az olvasónak.
Tehát az eladó segített, és sok mindent elmagyarázott. Elmondta a festékek közti különbségeket, majd segített választani is. Végül vettem egy akvarellkészletet, ceruzákat,rajzszenet, radírt, ecseteket, akvarell papírt és vázlat tömböt. Továbbá pár tubus olajfestéket és néhány alapozott festőalapot, meg persze pát könyvet ami a festészetről szólt. Illetve a „Rajzolás és Festés” c. Gyűjtögetős magazinnak néhány számát, amit később össze is gyűjtöttem. A zsákmányommal felszerelkezve aztán szélsebesen távoztam, hogy elérjem az első buszt ami visszavisz a tanyához vezető bekötő útig, hogy minél előbb visszatérjek a fogadóba és végre elkezdhessem a munkát.
Először az akvarell készletet vettem elő, aztán festettem 1-2 képet amiket nyilván jól elrontottam, és mivel az akvarell már csak ilyen, persze nem is lehetett őket kijavítani. Akkor az olajfestékeket vettem kézbe. Egy asztalra feltettem egy széket, és állvány hiányában, annak támasztottam neki az alapozott farost lemezt, és festettem valami szörnyű tájképet. Ezt aztán napokig próbáltam kijavítgatni, de sehogy sem lett olyan, amilyent szerettem volna. A végére már inkább csak rajzoltam, és elkezdtem feldolgozni a könyvekben található festőleckéket, követve az ott leírtakat. Ezek már sikeresebb próbálkozások voltak, az instrukciókat követve elég jó képeket tudtam így festeni. Így teltek a további heteim, hónapjaim amelyeket a Magony Tanyán töltöttem.
Néhány kép a mesteremmel való találkozás időszakából, amelyeket még őrzök
Mint látható ezek a képek nagyon kezdetlegesek. Telis-tele vannak hibával, számomra mégis kedvesek, mert ezek egy új korszak kezdetét jelentették az életemben. Ez pedig annak a kezdete volt, amikor elkezdtem a festészettel tudatosan foglalkozni. Elkezdtem magamat képezni e területen is.
Zoli bácsival nem szakadt meg a kapcsolatom, az elkövetkező években többször találkoztunk. Jártam nála Kaposváron is, és később őt is többször is vendégül láttam otthonomban. Még nagyon sok leckét kaptam tőle, és utolsó találkozásunkon is adott instrukciókat, tanácsokat, melyeket figyelembe vettem a tanulmányaimban. Végül megszakadt a kapcsolatunk, ő elköltözött Kaposvárról, aztán később hallottam csak, hogy 2015-ben elhunyt. Isten nyugosztalja. Remélem visszaemlékezésemmel sikerült emléket állítanom neki is.
A következő bejegyzésben a vállalkozói léttel való küzdelmeimet írom le.
Sok munkám van ennek a cikknek a megírásában, ha neked is tetszett a bejegyzés örülnék, ha itt alul a hozzászólások között megírnád a gondolataidat!
- KINVA Önarckép festmények bemutatása
A fejezetek egy festő életéből cikksorozatomban, melyben bemutatom hogyan kezdtem el az alkotótáborok vezetését… - KINVA – Fejezetek egy festő életéből 6. – Alkotó táboraimról
A fejezetek egy festő életéből cikksorozatomban, melyben bemutatom hogyan kezdtem el az alkotótáborok vezetését… - KINVA – Fejezetek egy festő életéből 5. – Festő oktatóvá válásom
A fejezetek egy festő életéből cikksorozatomban, melyben bemutatom életemet, az oktatás kezdeti időszakáról írok… - KINVA – Fejezetek egy festő életéből 4. – Festő karrierem kezdete
A fejezetek egy festő életéből cikksorozatomban, melyben bemutatom életemet, a festőként való működés kezdeti időszakáról írok…
Blog téma cimkék
KINVA kinva könyv könyv könyv írás Portré Személyes dolgok Önarckép Önéletrajz
Hozzászólás írása